Hát, szóval megint elkezdtem írni, mivel meguntam a sok magyarázkodást az olyan embereknek, akik amúgy nem is figyelnek rám, vagy egyáltalán nem érdekli őket hogy mi van velem. Aztán gondoltam így sokkal egyszerűbb lesz, nem bántok meg senkit és nem hallgatom a folyamatos "miért?" kérdést.
Igazából elég sok oka van hogy itt írok, a családom, a családom...
Nem is tudom hol kezdjem, talán ott, hogy a szüleim elváltak, de párkapcsolatban élnek. Az öcsém az örök favorit, emellett ha valami nem úgy van ahogy eltervezik, akkor természetesen engem vonnak felelősségre...pedig szerintem ők a szülők és nem nekem kéne nevelnem az öcsém. Bár 2 év és már el fogok költözni innen, azt meg talán kibírom valahogy. Addig is a csapatommal megnyerünk még 1 EB-t, és megtanulni perfektül használni a spanyol nyelvet.
A másik ok, egy srác, akivel a neten ismerkedtem meg. Hívjuk Sollnak hiszen ezen a néven talált rám. Ne egy görög félistenre gondoljatok, nem ő nem az. Annál sokkal több..nem külsőre, hanem sokkal inkább a belső természete, ahogy megismertem..nem gondoltam volna, hogy vannak még ilyen pasik; nem ezek a fogkefe sérójú, bunkó, beképzelt, önimádó apuci pici fiai. Megáll a saját lábán, tanul mellette dolgozik (nem is akármilyen munkát), és foglalkozik a családjával is. Mégsem tudok teljesen kiigazodni rajta, van hogy 2 hétig egy szót sem beszélünk; ezalatt az idő alatt természetesen meggyőzöm magam arról, hogy nyilván én vagyok a legutolsó személy, akitől valamit is akarna, hiszen én sem magamat választanám a sok szép lány közül...majd rám ír hogy nincs-e kedvem vele összefutni. Na nekem ennél több sem kell, a világ legboldogabb embere vagyok, ilyenkor minden szép és jó, minden rózsaszínű. Pedig semmi nem volt, sőt még csak rá se értem hogy elmenjek, de a tudat hogy igen ÉN jutottam az Ő eszébe ez a világon mindent megér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése